most jöttem a postáról. Volt egy kellemetlen
élményem. Valamikor még tavasszal, rá akartak beszélni, hogy
amway-ezzek, és a hölgy aki be akart szervezi, vitt szegedre valami
összejövetelre, majd másikra, utánna elmentünk közös programokra.
De , végül is én úgy döntöttem, hogy köszönöm, nem, nincs pénzem,
de aazért akármit nem vagyok hajlandó csinálni, vagyis a munkát
igen, de ez nem az, és nem veszi be a gyomrom, hogy az ismerőseimet
arra használjam, hogy különböző termékeket tukmáljak rájuk. No, itt
vége szakadt a közös programoknak. Még egy párszor megálltunk
beszélgetni az utcán, de már nem "barátkoztunk". És milyen jól
tettem!! hogy nem hagytam magam beszervezni ebbe az izébe. Ma
találkoztunk a postán, én kedvesen üdvözlöm, alig akarta fogadni a
köszönésem, hidegen végigmért, és a második mondata az
volt, hogy siet.. No, látod, ilyen alkalmakkor kell az embernek
hálát adni az égnek, hogy idejében és jól döntött, és nem hagyta
magát a pénz , a kapzsiság által elcsábulni. Egy pár év múlva én is
igy "siettem" volna el mindenkitől, akiből nem birok kicsavarni
valami hasznot. Csak megköszönni tudom, hogy igy viselkedett.
ez a fajta fizess,hogy dolgozhass és majd kapsz jutalékot, ügynöki meló, már a 90-es évek elején, amikor ránktört a nyugati szabadság, akkor is sántított és büdös volt. Mostanra már erősen le is járt, 10ből 9en nem is hallgatják meg a mondatot végig, csak csapják be az ajtót. Én pld ki sem nyitom :)
De most ismerősöket meg pláne nem zaklatnék ilyennel,hogy vegye meg a 128. kretén mosogatószert, mert a régi elavult. Madaras teszkó sziti+co, ott lehet mindent kapni, azt kész.
Elhiszem, és hála Istennek, ha igy van. De mégis milyen emberek azok, akik akkor ott azon a rendezvényen dugig töltötték a sportcsanokot? Egymásnak adtak igazat, hogy ők azok, akik az "igaz" úton járnak?? És "Similis simili gaudet"(hasonló a hasonlót vonzza)? Nagyon helyes, hogy végre az áruk odakerültek ahová valók: az áruházak polcaira. Nem alá, nem a raktárba, hanem szépen kirakva, hogy mindenki hozzájusson.
Hmmm. A viselkedésének a hátteréről csak feltételezésed van. Meglehetősen nehéz elképzelni, hogy amiatt viselkedett akkor ilyen hidegen veled, mert korábban nemet mondtál az üzletre. Nem tisztem, hogy találgassak, mi lehet a háttérben, de ha tényleg erről lett volna szó, akkor is csupán egy ember egyszeri nem túl szimpatikus viselkedése alapján itélted meg ezt az "izét".
Az Amway céget 1958-ban alapították, története sikertörténet. Története során sosem volt adóssága, sosem maradt el a pénzek kifizetésével. Rengeteg pozitív dolgot tudnék mondani, de beszéljenek a tiszta tények. 2007-ben az éves forgalma 7,2 mrd amerikai dollár volt. Azóta is dinamikusan növekszik. Nem látsz Amway hirdetéseket a TV-ben, újságokban, óriásplakátokon. A cég marketingjének az ereje --- a termékek minősége, versenyképes ára, és egyéb jó tulajdonságai mellett --- kizárólag a termékforgalmazói hálózatban résztvevő emberek hitelessége. Mit gondolsz, elfogadható magyarázat egy ilyen sikertörténetre az, hogy a benne szereplők "az ismerőseimet arra használják, hogy különböző termékeket tukmálnak rájuk", vagy lehet valami olyan emberi érték benne, ami neked nem tűnt fel?
Ha nekem ennyi tapasztalatom lett volna erről az üzletről, mint neked, én is nagyjából így látnám, ahogyan te.
Viszont, ha te is azt tudnád, amit én, egy másodpercig sem haboznál és a legjobb szívvel vágnál az üzletbe. Nem a kapzsiság csábítana el, mint sokakat sokmindenre (erre az üzletre is), hanem valódi emberi értékek, amelyek ebben az üzletben megvannak, egyébként kevés helyen.
barátsággal
lacihege@freemail.hu
lacihege tökéletesen egyetértek! Üdv
Gyerekek (mert nĂŠha Ăşgy viselkedtek mint az ĂłvodĂĄsok)!
Minden informĂĄciĂł, ami nem az amway vagy a network 21 kezĂŠbĹl kerĂźlt ki, hamis vagy rĂŠszben hamis. Csak olyanoktĂłl ĂŠrdemes informĂĄlĂłdni, akik valĂłban foglalkoznak az adott dologgal, mert csak az rendelkezik megfelelĹ informĂĄciĂłkkal arrĂłl, hogy hogyan mĹąkĂśdik a rendszer, mivel is foglalkoznak tulajdonkĂŠppen, honnan szĂĄrmazik a pĂŠnz. Nagyon sok ember nem ĂŠrti meg a rendszert, ezĂŠrt valamifĂŠle hamis informĂĄciĂłval prĂłbĂĄlja kitĂślteni a hiĂĄnyzĂł lĂĄncszemeket a sajĂĄt logikĂĄja szerint. Ezek a hamis informĂĄciĂłk pedig szĂĄjhagyomĂĄny ĂştjĂĄt tovĂĄbb nĂśvekednek ĂŠs fĂŠlreĂŠrtĂŠsek keletkeznek belĹle, mivel senki nem nĂŠz utĂĄna a tĂŠnyleges informĂĄciĂłknak. Ăs mĂĄra az amway nem egyenlĹ vebso-val, Ăşgyhogy a vebso-t is el lehet felejteni!
ajĂĄnlott olvasmĂĄny:
http://www.dsa.hu/
Egyett ertek mindenkivel,sajnos en meg a parom becsatlakoztunk az Amwayben,de ez nagyon rossz dontes volt,ossze vissza hazudoztak,mi meg voltunk olyan hiszekenyek,hogy elhittuk.Azota mar ra jottunk es visszakuldtuk a szererzodest,azzal mivel azt igertek,hogy 180 napon belul ha nem akarjuk csinalni vissza adjak a penzt.Hat mar lassan egy honapja varunk ra de sehol semmi,en gondolom,hogy keresztet vethetunk a 300 Euronkra.
Tehat ez egy nagy atvagas!!!!!!!!!!!
Ha megmar itt tarunk a termekek nagyon dragak es meg nem is valami jo mindegyik!!!
Nem ajanlom senkinek,hogy csatlakozzon!!
Masreszt en Vajdasagbol irok...
Engem már megpróbált behálózni mindenféle ilyen "cég".Az amwayes hölgy hála az istennek másfél órás agytompítás után felfogta(3-4 NEM után),hogy nem akarok sem a smaragd csoportba tartozni, sem eladni, sem vásárolni semmit.Pár éve egy másik hölgy járt nálunk, akinek 1 óra után már csak az volt a lényeg, hogy mennyi pénz van itthon.Bár az, azt hiszem nem amwayes volt.Mostanában az egyik kollegám próbál rávenni az aloe verás "biszniszre".Mikor venni akartam tőle terméket, közölte, hogy ő nem ad el, csak beszervez.szerinte ez nem pilótajáték..A múlt héten pedig itt voltak nálunk a kirbysek.Aki nem ismeri őket, ne is akarja.A történet úgy kezdődött, hogy felhívott egy nő a mobilon,egy ismerősömre hivatkozva(név szerint).Az ajánlata:ingyenes kárpittisztítás.Mivel az ismerősömben megbíztam és a hölgy kétszeri kérdésemre is azt válaszolta, hogy nem kell venni semmit,a termék még nincs forgalomban, csak értékelni kell, belementem.A hölgy eljött hozzánk egy 100 kilós géppel8amit gyalog cipelt végig a városon..), megtartotta abemutatót, majd közölte, hogy a takarítógép 890.000. forint, és részletre is megvehető.A papírok előre el voltak készítve.Tény, hogy a gép nagyon jó, de ennyiért most azonnal döntsem el?!Ja, és meg kellett adni legalább 3 ismerősöm telefonszámát..
Egyet értek veled hegelaci.
Én haladok előre és építem amár azóta is növekvő csapatomat.Mindenki eldöntheti hogy milyen jövőt szeretne magának.Én már bebiztosítottam!Sok pénzzel és idővel.
Ez a "bebiztosítottam a jövőmet" elég nagyképűen hangzik.
Én is vajdasági vagyok, és láttam már egy két "biztos jovőt" romokban heverni, válság, infláció és háború következtében
Nekem már nem kell dolgoznom!és semmiben sem szenvedek hiányt!
http://www.hirextra.hu/hirek/article.php?menu_id=2&cat=4&article_id=81174
kedves bill gates, alias csanik, üdvözöllek a blogomban :)
Engem most próbálnak beszervezni,igazábol nem is tudom jó e vagy sem,hihetőnek hangzik.
Sajnos a lényegről nem tájékoztatnak a „beszervezés” során. Történetesen arról, hogy csak az emberek kis hányada alkalmas hálózatépítésre és fenntartásra.
A siker sztorik mellett arról sohasem beszélnek, hogy hányan morzsolódtak le, mert nem alkalmasak erre a munkára.
Kellő önismerettel bele lehet vágni. Mint bármibe a világon.
@sacharo: Minden embernek van célja, csak a hétköznap taposó malmai felőrlik azt. Ez az üzlet egy lehetőség, anyagi függetlenséged eléréséhez, álmaid megvalósításához. Az itt kínált üzlet nem könnyű, a sikerhez vezető út göröngyös, de elérésének lényegesen nagyobb az esélye mint pl. nyerni egy autópálya tenderen. Ami elengedhetetlen: cél(ok), hit a megvalósításban és kitartás (ez utóbbi a végsőkig). Tény hogy, a hagyományos kereskedelem mellett a közvetlen értékesítés egyre nagyobb teret hódít, s míg az első, különösen válságok idején gyengélkedni látszik, utóbbi folyamatos növekedést mutat. A kérdés csak annyi, hogy részt veszünk a változásban, vagy pusztán szemlélői maradunk. Egyébként egy profi bemutató nem "beszervezés", sokkal inkább egy lehetőség bemutatása kell legyen. Szentelj egy kis időt meghívódnak s csak azután dönts...
Sajnos azt veszem észre, hogy sokan olyan dolgok felett ítélkeznek, amit nem is ismernek! Szerintem egy filmről sem tudjuk megmondani, hogy jó vagy rossz film, amíg csak a címét tudjuk és nem néztük végig. Kósza hozzászólásával abszólút egyetértek. Nem baj, ha valaki alkalmatalan erre a munkára, hisz nem lehet mindenki alkalmas, de azért ne a céget hibáztassuk. Én úgy gondolom, hogy magyarországon sok ember nem érett még a hálozat építésre. Én Ausztráliában élek, ahol szintén virágzik az amway. Hozzáteszem nem vagyok amway-es. Egyszerűen nem hiszem el, hogy egy cég ami a világ minden részén ott van, az annyira szörnyű lenne. Ausztráliában ha egy ember meghallja, hogy amway nem az jut eszébe, hogy támadjon rögtön. Itt akiknek nem jött be azt mondják, hogy nekem nem sikerült, és nem azt, hogy szar az amway. Szerintem ez mindent elmond a két ország felfogásbeli külömbségéről. És ezért mondom, hogy magyarországon sokan éretlenek a hálozat építésre. Alapvetően a hálózatépítés egy fantasztikus dolog, és ezt a világon mindenhol elismerik és tudják. Legyen az amway, vagy bármi más. Hisz manapság elég sok cég használja ezt a gazdasági formát. De persze egyszerűbb napi 8 órát melózni 0 felelősséggel havi 80.000-ért, mint kicsit kockáztatni.Aki utálja a hálozatépítést azoknak önbecsülési gondjaik vannak. Nem hiszik el, hogy ilyen létezhet, és hogy ők erre képesek. Mert ha elhinnék képesek is lennének rá! Akinek meg nem ez a baja vele, az szimplán lusta, vagy röghöz kötött. Bele van 30 éve bolondulva a kis uncsi életébe és nem képes kiszakadni belőle. Gondolom Mónika is rengeteg barátjával ült le beszélgetni, és kívül belül ismeri ezt a szar amway-t. Mert azt nem írja le, hogy mennyit tett az üzlete felépítéséért. És itt jön vissza a mentalitási probléma, hogy nem azt mondja, hogy nekem nem sikerült, hanem azt, hogy az amway szar. Gratulálok ehhez a hozzáálláshoz mindenkinek! Ezért tart ott Magyarország ahol tart! De persze ezért meg a "politikusok a hibásak"... :-)
@simiildi: !
"Aki utálja a hálozatépítést azoknak önbecsülési gondjaik vannak."
Nem vagy Te normális!
Talán csak más értékrendjük van, nem a pénz.
röviden, a termékek jók, bár drágák (tudom kevés is elég), az erőszakos piramis rendszer pedig felejtős.
az agymosás mindenek felett :)
Bellamaria-nak pedig üzenem, hogy nem mindenki nagyképű aki nem takargatja amilye van! Ha valaki okosan játszik az élet játékában, mindíg lesz biztosíték a jövőjére. A válság a nyakunkon ez tény, de az okos ember ebből előnyt kovácsol, az infláció nem mindenkinek rossz, és gratulálok a korához, ha Maga látott valakit tönkremenni háborúban! Ja és tán akkor nem a gép előtt kéne ülnie, hanem az unokákkal, dédunokákkal kéne játszania.
Köszi Kósza! Nem vagyok normális! Gondolom rengeteget tudsz a hálózatos rendszerekről. Ez nem csak a pénzről szól! De remélem azt Te is belátod, hogy egy elég pénzközpontú világban élünk! Nekem sem a pénz az első, de egy hálozatos rendszerben megszerezheti magának az ember az időt, és a pénzt is arra ami neki a legfontosabb! Hozzáteszem nem azzal van a problémám, aki nem dolgozik hálózatban, hanem azokkal akik elítélik, úgy, hogy nem is ismerik.
:) Nem a második világháborúra gondoltam. Vajdasági vagyok.De viszont ezzel a mondattal egyetértek:". A válság a nyakunkon ez tény, de az okos ember ebből előnyt kovácsol, az infláció nem mindenkinek rossz"
Az infláció alatt sokan meggazdagodtak feketézésből és spekulációkból. De aki nem fektette be valami stabilabb üzletbe, annak a könnyen jött pénz könnyen is ment el.
Off: Te topolyai vagy??? Én is! Földi!!!
Szia gasztronauta! Igen, már régen a blogod rendszeres olvasója vagyok, ott kuksolsz a jobb oldali menüsorban
http://bellamaria.sfblogs.net/ :)
Nem léptem be,a termékeket kipróbáltam,nagyon jók,és egyben nagyon drágák.Teszem hozzá manapság már majdnem minden koncentrátum a boltban is.Nem akarok minden AMWAY ügynököt elítélni,de tény ,akiket én ismerek azok csak a pénzért csinálják, vagy csinálták.Persze aki még aktiv annál azért vagyok zizi mert nem akarok felhőkarcoló tulajdonos lenni,aki passziv annál meg azért,mert sajnálok kiadni 80-ezer ft-ot,hogy kipróbáljam magam.Van egy szakmám és szeretem,de evvel az egésszel talán az csak a bajom,hogy az AMWAY mindenkit megváltoztat,csak nem mindenkit pozitív irányban.Persze már hallom is a kritikát erről a pozitívitásról!
Már az itteni reakcióik is arról győztek meg, nagyon jól tettem, hogy nem léptem be.
Azok csak a pénzért csinálják?:) Mér, "sacharo", drágám, te mér mész be minden nap dlgozni...:)Érdekes!Hogy Te nem akarsz minden"amway-ügynököt" elítélni?!milyen nagylelkű;Hát ne is.
Képzeld nekem is van köztisztségviselői állásom, és én is értékelem és szeretem a munkakörömet, csak éppen nem fizetik meg(ebben az országban meg aztán pláne).Beszervezés?Hát én egy darad-embert nem szerveztem be a csapatba, nekem aztán senkire nincs szükségem aki csak a lábát lógatja, meg a mannára vár.
Neis haragudj meg, de én meg azokat az embereket ítélem el, akik másokat próbálnak lehúzni mert a saját tehetetlenségükből nem akarnak & mernek kikecmeregni."A jól bevált módszerek"--az;szépen néznénk ki, ha anno Ford, Edison stb. is erre hivatkozott volna h kibúvót & magyarázatot keressen a megoldás helyett--még mindig szekéren járnánk! Apropó, van kocsid??!!
Nem bírom a magatehetelen embereket, megbocsáss, aki csak kritizál;cselekedjél h olyan okos vagy..!
Annak örülsz, bellemaria...!(Naon jól jártunk mi is hidd el:)))).)
Aha, hát ez semmi több mint egy átlátszó,írigységalapú önigazolgatás.Ez a szomorú hírem van a számodra!
apropó, én azért keztem el csinálni, h ne kelljen paraszolvenciát elfogadnom(mer akkor meg az lenne a baj--egyszerűbb, h mindjárt éhenhalok, nem..???-->az egy dolog,h nem kell, de egy idős özvegynek rendszeresen kifizetem a gyógyszereit, mert hiába írom fel nem tudná kiváltani... )
Te szoktál ilyet csinálni?
barátsággal
judit.dote@gmail.com
myamway: én nagyon sok mindenfélét szoktam csinálni.Nem vagyok híján a civil kurázsinak, ami valóban az, nem pedig csak imitálja. Nem szeretem, ha valaki látatlanban ítélkezik sem felettem, sem az embertársaim felett.
Engem taszítottak, taszítanak, és taszítani fognak mindig is a hátsó szándékon alapuló "barátságok" erről írtam, és továbbra is ez a véleményem.
Nem fogok veled személyeskedni, ítélkezni feletted, mert nem ismerlek. Te is tedd ugyanezt.
"Hátsó szándékon alapuló barátságok..."
Ez egy üzlet, nem klub.
Már ne is haragudj, de ezt én nem értem...Ha az elköszönésemre célzol, az egy szófordulat,tudtommal..(nem akartam meleg szeretete írni!)
Na látod, akkor itt -valóban-be is rekeszthetjük a beszélgetést(mondjuk nem igazán tűröm h megmondják, "mit tegyek" és mit ne...)mert azt én sem szeretem, ha valaki osztatlan igazságként állítja be az egyéni véleményét.Az engem abszolút nem érdekel, h mit gondolsz.
Nem látatlanban "ítélkezek", véleményt mondok arról amit olvasok. Imitálja...hú, az kemény kijelentés,kár hogy nem igaz.
Na, jó további sok sikert neked meg a civil kurázsihoz stb.stb.stb!
(Ne fáradj a válasszal, mert teljesen véletlenül keveredtem ide, Bill Gatesről kerestem cikket a googlon.)
Na, akkor ezt meg is beszéltük.
Bár tudom te ezt már nem fogod el olvasni,és nem jut a tudomásodra.Még is válaszolok! Igen kedves myamway én is a pénzért dolgozom!Mégis,hogy mindenki értse mit takar "csak a pénzért csinálják"!
SA8 Color Mosópor
Méret: 3 kg
Nagykereskedelmi ár: 6 000,00 HUF
Ajánlott eladási ár: 7 200,00 HUF
R.sz.: 3972
PÉ: 14,81
---------------------------------------
DISH DROPS Folyékony mosogatószer
Méret: 1 liter
Nagykereskedelmi ár: 1 500,00 HUF
Ajánlott eladási ár: 1 950,00 HUF
R.sz.: 0228
PÉ: 3,88
----------------------------------------
Utolsó darabok:
AMWAY™ Boutique Dusk szivacsos kosaras melltartó 75D
Méret: 75D
Nagykereskedelmi ár: 8 400,00 HUF
Ajánlott eladási ár: 11 300,00 HUF
R.sz.: 104642
PÉ: 20,74
Pár kedves ismerősöm ezekkel az akcíokkal kereset meg.
Nekem nem az fájt, hogy ki mivel keresi dagadtra magát. Hanem az, hogy egy ember barátságot mímelt felém, közben csak be akart szervezni.
SA8 Color Mosópor
Méret: 3 kg
Nagykereskedelmi ár: 6 000,00 HUF
Ajánlott eladási ár: 7 200,00 HUF
R.sz.: 3972
PÉ: 14,81
Az a pár kedves ismerős azt is elmondta, hogy 120 mosásra elég? Amíg a bolti Henkel és egyebek (4kg, 4l) ált 30-40 alkalomra? Mit is fizetsz azokért? Vagy a növényi koncentrátum multivitamin, ami olcsóbb mint az akciós Supradyn?
@captainmorgan: Próbáld meg,hogy ugyan annyit raksz egy mosáshoz a bolti Henkelből.Nekem az eredmény uggyan az lett!Persze csak tisztaságban!
Tényleg a barátságra megy ez a dolog....Csendes 3000 ismerősöm volt a nejemmel együtt az iwiwen mielőtt beléptem. Hónapok óta csinálom, és nem lett kevesebb a barátom, sőt szaporodtunk vagy 400-al. Igaz ismernek a barátaim, és nem megítélnek, hanem meghallgatnak.... Ja és sokoan-sokan barátként megmaradva nemet mondanak. Nem köpködnek, nem ócsárolnak, mert a barátaim.... Sok-sok itt megszólalóval szemben tudják mit jelent eza szó.